Bélavári bányatavak

Bélavári bányatavak

Bélavár, Somogy megye

Információ +36202032855

  • Aktuális: Helyenként gyenge eső erős széllel, 16°C
  • Szél: 0 Km
  • Csapadék: 0.0 mm
  • Nyomás: 1018 hPa

A Bélavári bányatavak bemutatása

A jelenlegi 1 es tó területéről a meddő réteg letermelése és a szállítási utak kialakítása 1976-ban Indult el. 1977-ben kezdődött meg a tényleges kitermelés E-652-es vonóvedres kotrókkal.
A tó vízmélysége a technológiából adódóan 4-6 méter, az aljazat dimbes-dombos, árkokkal szabdalt volt, ami mára a Dráva áradásai és az áramlatok miatt egyenletesebb lett.
A Dráva szinte az első évben elöntötte a kikotort tavat és nagy mennyiségű folyóvízi halat hozott a tóba.
A 2-es tó kotrása 1982-ben kezdődött el. A technológia megegyezett az 1-es tóéval. A tó jelenlegi formáját a 3-as tó meddője egy részének a tóba visszatöltésével 1984 - ben fejeződött be.
A menetrendszerű tavaszi zöldárak e tavat is feltöltötték a Dráva halaival.
Ezzel egy időben kezdődött el a 3-as tó kotrása is. A 3-as tó kotrásánál már egy nagyobb teljesítményű kotró is részt vett, ami elméletileg 8 m mélységről tudta szedni a kavicsot, a későbbi meddő visszatöltések miatt ez ma már nem nagyon érzékelhető.
1985-ben kezdődött a 6-os és a 4 es tó területének előkészítése. A 4-es tó kotrása még ebben az éven elkezdődött.
A nagy tó területén először felszíni kitermeléssel, homlokrakodókkal kezdődött el a kitermelés 1986-ban, ugyanebben az évben kezdődött az 5-ös tó kotrása is. A nagy tó kotrása 1987 ben indult el 1 db E 652-es 1 db UB 1252 vonóvedres kotróval 6-8 méteres vízmélységgel, változatos mederfenékkel.
A szokásos zöldárak itt elvégezték a telepítést, nagy mennyiségű nagyhal, apróhal került a tavakba.
1992 májusában a bányát a vízvári BHV Mg ZRT eladta a pécsi székhelyű Dráva-kavics és beton kitermelő és feldolgozó építőipari kft-nek. Az új tulajdonos még ebben az évben egy elektromos szívókotrót állított üzembe. Ez a kotró alakította ki a tó jelenlegi alakjának a nagy részét. Ez a kotró már 10 méter mélyen tudott dolgozni, ennek köszönhetjük a tómeder dimbes-dombos aljzatát 4-10m közötti mélységgel.
A tó mélységének növelésére egy drótköteles úszókotrót állítottak üzembe, de az erőltetett kitermelés és minőségi problémák miatt nem sikerült a mélyebb kotrás. Hivatalosan 2010 ben fejezték be a kavicsbányában a kitermelést.
Kezdetekben a horgászat a Drávára is érvényes területi engedéllyel volt lehetséges.
A haltelepítéseket hosszú éveken keresztül a Dráva végezte el.
2001 és 2011 között a bányatavak kezelője Barcsi Horgászegyesület volt, ebben az időszakban az éves rendszeres telepítések miatt sok tükörponty és amur került a tavakba. A nagy tó horgászati hasznosítása 2010 ben a Bélavári Horgászegyesülethez került, majd 2011-ben a többi tó is. A 2015-ös évben új tulajdonosa lett a bányatavaknak és a hozzátartozó földterületeknek is, ezzel egy időben került a horgászati hasznosítás társaságunkhoz és a horgászvíz neve Bélavári Nagy- bányató Baráti Kör lett.

Megközelítés

GPS adatok: 46.11547, 17.21149

Nagyatád-Berzence-Somogyudvarhely-Bálavár tábla után 100m jobbra részben aszfaltos majd kavicsos úton kb. 300 méter a tavakig.

Nyitvatartás

A nyitva tartás egész évben folyamatos.
Látogatás előtt azonban javasolt tájékozódni, mert a megközelíthetőséget a Dráva folyó befolyásolhatja /áradás/.

Tó adatok

  • Terület: 49 ha
  • Árnyékos, naptól védett terület aránya: 90%
  • Van sportjegy
  • Van normál jegy

Fogható halak és használható horgászmódszerek

  • Ponty
  • Amur
  • Csuka
  • Harcsa
  • Süllő
  • Kárász
  • Keszegfélék
  • Feketesügér
  • Sügér
  • Balin
  • Törpeharcsa
  • Pergetés
  • Fenekezés
  • Feederezés
  • Bojlizás
  • Match
  • Rakós
  • Legyezés
  • Lékhorgászat (télen)
  • Etetőhajó használható

Egyéb, kikapcsolódással kapcsolatos szolgáltatások

  • Sátorozási lehetőség
  • Horgászhely elérése autóval
  • Éjszakai horgászat
  • Csónakos horgászat

Jegyárak

  • Napijegy - 2500 Ft
  • Bojlis jegy - 3200 Ft

Szabályzat

A horgászrend elérhető a weblapon.

A tó elérhetőségei

  • Telefon:
    • Információ +36202032855
  • Email:
  • Weboldal:
    • http://www.belavari-banyatavak.hu

Hozzászólások a tóhoz

Amennyiben szeretnél hozzászólni, lépj be az oldalra.

Még senki sem írt hozzászolást a horgászhelyhez.

Értékelések

Értékeld te a tavat!

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Időjárás előrejelzés

Csütörtök

Péntek

Szombat

Gyenge futó zápor
min 14°C
max 28°C
  • Szél:7 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:3.1 mm
Tiszta idő
min 15°C
max 29°C
  • Szél:7 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:0.0 mm
Tiszta idő
min 13°C
max 29°C
  • Szél:11 km/h
  • Szélirány:
  • Csapadék:2.2 mm

Értékelések

Amennyiben szeretnéd értékelni a tavat, lépj be az oldalra.

Még senki sem értékelte a horgászhelyet

Térkép

Bélavár, Somogy megye
GPS adatok: 46.11547, 17.21149
Távolság: , útidő:

Biztos vagy benne, hogy törlöni akarod a hozzászolásodat?